Hogyan válhatsz egy szuper magántanárrá a diákok szemében?
A diákok nem szeretik a tanárokat - tévhit vezet oda, hogy jó néhány tanár véli úgy, nem is érdemes „megszerettetni magunkat” a diákokkal. Pedig a diákok egyes tanárokért szinte rajonganak, mert végre…
Számottevő iskolában a szerencsén múlik, hogy a diákok milyen tanárt kapnak. Magántanárság esetében az ő választásukon múlik. Hogyan lehetsz egy szuper magántanár a szemükben?
Bizonyára te is észrevetted már a több éves tanítás során, hogy a diákok arra áldozzák a figyelmüket, ami érdekli őket.
Jóval nehezebb rábírni őket a számukra unalmas, és „nem értik, miért kell ezt most tanulni” témákra.
Magántanárként annyi előnnyel indulsz, hogy többnyire megvan a diákokban a motiváció - hacsak nem anya és apa nyomására vesznek részt a közös órán – a tanulásra.
Át kell menni egy vizsgán, ezért össze kell szedni magukat.
Szeretnék letenni a nyelvvizsgát, mert kell a diplomához.
Szeretnének jól szerepleni egy idegen nyelven zajló állásinterjún.
Azonban ettől függetlenül még nem feltétlen elégednek meg akármelyik magántanárral. És ugyanúgy lehetnek az órák a számukra nyögvenyelősek és felvillanyozott állapotban zajlók is.
Ennek képletében pedig te vagy az egyik ismeretlen tényező.
Milyen egy kifogástalan magántanár?
Amilyen egy kifogástalan tanár az iskolában.
Ha a tanári munka nem csupán a megélhetési forrásod, de a hivatásod is; akkor könnyebben indulhatsz el a magántanári pályán.
A jó magántanárt - mint ahogy minden tanárt is - érdekli az, amit tanít, szereti a munkáját. A témáról nem egy „megalszik a tej a számban” stílusban fog beszélni, hanem úgy, mint aki elkötelezett híve egy adott téma képviseletének.
Odaadó módon szinte rajong egy témáért. Teli van érdekes részletekkel, sztorikkal. Magántanárként éppen ezért e rajongást beleszőve a munkádba el fogod kerülni, hogy nálad könnyen ellaposodjon egy óra. Magántanárként végre úgy taníthatsz egy adott témáról, ahogy szeretnél.
A tanítás szabadsága megadattak a számodra.
A kiváló magántanár őszintén tud dicsérni, ezáltal pedig a bizalmat növelni
Egy diák esetében rendkívül fontos, hogy megbízik-e a tanárban.
Mer-e kérdezni.
Mer-e kezdeményezni.
Ki mer-e bontakozni.
Ehhez bizalom kell. A bizalmat pedig nem adják automatikusan.
Egy jó tanár nem csupán az anyagot adja át. De önbizalmat és dicséretet is.
Ne ijedj meg, hogy „tanárból átváltozol haverrá”. Találd meg azt a köztes állapotot, ahol nem fog a diák alatt elszállni a ló, de mégis megadod neki a személyességet, a bizalmi kört.
Ne félj a személyességtől
Ha önmagadat, és személyiségjegyeidet nem zárod ki teljesen a tanításból, akkor sokkal színesebbé, érdekesebbé teheted a diákkal töltött órákat. Lehetsz jófej tanár a tekintélyedet megőrizve is.
Épp úgy, mint egy munkahelyen, ahol bár a főnöki tekintélyt mindenki ismeri (és már mondani sem kell, mert tiszteletből alapból megadják azt az illetőnek), mégis jófej főnökként olyan gesztusokat kapnak a dolgozók, hogy eszükbe sincs másik helyre menni dolgozni.
Sok diák úgy érzi, csupán csak az osztályfőnökök szoktak törődni a saját osztályukkal. Holott a többi tanártól is elvárnák. Ennek köszönhetően a tanulók felszabadultak lesznek, de mégsem zavarják meg az óra menetét. Megvan a felek között a kölcsönös tisztelet.
Ne féjl a humortól se.
Számos diák arra vágyik egy magánórán, amit a rendes iskolai keretek közt nem kap meg: maximális figyelemre, érdekesebb és érthetőbb órákra, és arra, hogy mindvégig jól érezze magát.
Középiskolásoknál pedig esetleg te is tapasztaltad már, hogy sokkal jobban esik nekik, ha kis „minifelnőttnek kezelik őket”, mintha gyereknek.
Legfőképpen a diákokhoz való hozzáállásuk alapján lehet megkülönböztetni a tanárokat - vallja számos diák. Az első, amin megakad majd a figyelmük, az nem elsősorban a tudásod lesz; az majd csak azután jön. Hanem az, „amilyen huzatot hozol magaddal”.
Magántanárként megadatik azt a szabadság neked, hogy nem vagy bekorlátozva a tanmenetebe, a tanórák merev szabályaihoz, és a 30 gyerekre történő figyelés béklyóiba. Végre megmutathatod annak az egynek is, hogy igenis szuper tanár vagy.
Ha tetszett ez a cikk, kérjük oszd meg ismerőseiddel is: